A céh az ugyanazon iparághoz tartozó kézműves iparosokat, illetve kereskedőket összefogó zárt, érdekeik védelmére létrehozott csoport, a feudalizmus idején (12.-19. századig).
A céhek legfőbb törekvése a konkurencia visszaszorítása, ill. megszűntetése volt. Szigorúan szabályozták a termelést és az értékesítést.
Ez részint a kereskedők ellen irányult (akiknek tilos volt üzletüket műhellyel bővíteni), részben a kontárok ellen, akiket minden eszközzel üldöztek. A kontárok azokat az iparosok, akik nem tudtak bekerülni a céhbe, így engedély nélkül termeltek, vagy máshonnan költöztek a városba.
Végül a céhen belüli verseny megszüntetésére is törekedtek, hogy megakadályozzák a vagyoni különbségek kialakulását.

A céh élén egy-két céhmester állt, akiket a mesterekből álló céhgyűlés választott. A céhnek lehetett közös vagyona, pénzüket és irataikat díszes ládában őrizték. A céhtagoknak szigorú vallási és erkölcsi szabályok szerint kellett élniük, ennek megszegőit a céhmesterek megbüntették.
A céhbe nem volt könnyű bekerülni, ehhez hosszú évekig inaskodni kellett egy mesternél. Ha az inasból legény lett (ez az inas utáni következő fokozat), akkor mint segéd dolgozhatott tovább tanítójánál. Ezután a legény vándorútra kelt, városról városra járt, és idegen iparosoknál bővítette, tökéletesítette tovább tudását. Ha hazatért, elkészítette mesterművét, amelyet a céh vezetői bíráltak el. Ha elfogadták, akkor a legényből mester lehetett, és saját műhelyt alapíthatott, ha tudott.

Érdekességképp néhány régi szakma:

• kerékgyártó
• kép- és tükörkeretező, -készítő
• szíjgyártó
• nyeregkészítő
• cipész
• dobkészítő
• szűcs (az állat bőrének lenyúzása után a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal készítette a különféle ruhákat)
• kesztyűs (bőrkesztyűkészítő)
• papírkészítő
• könyvmásoló, nyomdász
• fésű készítő